mozgalmas hétvége

volt ez a mostani. Beszéljen pár kép és hozzáfűzött mondat a sokféle programról.






1-2 :: Kislányom első balett bemutatója, péntek délután. Nagyon jól sikerült, csak ámultam, hogy ezek a kicsi lányok milyen szépen figyelnek és csinálják a feladatokat, fél év tanulás után.
3-4-5 :: Nagyobbik ovisom ügyes tornász lévén részt vehetett szombat délelőtt egy ovik közötti játékos ügyességi versenyen. Ami ugyan végül nem volt verseny, de az összes kis ovis nagyon élvezte. A végén minden résztvevő kapott egy kis harapnivalót és egy-egy "arany"érmet. :)
6-7 :: Szombat estefelé pedig ismét kislányomnak volt programja, születésnapi zsúrra volt hivatalos. Az ajándékot saját készítésű csomagolásban vitte. Ezúttal a kis anyagzsákhoz szalagot varrtunk, amivel át lehet kötni, így újrahasznos csomagolásunk lett. A hozzávaló kis címkét is itthon gyártottuk. Hazatérve ezt a lufit hozta, ami még mindig itt repked a lakásban a legkisebbem nagy örömére, aki kacagva játszott vele, lehúzta magához a jó hosszú szalagnál fogva és nagyokat nevetett azon, hogy újra és újra visszaszáll a plafonig. Nemhiába, sokszor  a legegyszerűbb játékok a legjobbak...nekünk is öröm volt látni, ahogy önfeledten játszik és nevet egy ilyen számunkra szinte semmiségen.

párnák - log cabin

Sok új párna és sok régi párnának való új huzat kellene, de igazán nem motivált semmi, hogy ezeket csináljam (magunknak, mert ajándékba szoktam varrni), annyi minden más varrni, kötnivaló is van. Eddig nem motivált, de most... Mert ebben a blogban egy nagyon jó kezdeményezést találtam és gondoltam benevezek.

Blogger's Pillow Party

 Már csak azért is, hogy idén legalább 12 párnával bővüljön a készlet, ha nem is tartjuk meg az összeset (és remélem sikerül majd tényleg ennyit varrnom). Itt van tehát az első, amit már elég rég kezdtem el és UFO-ként élte életét, de most végre befejeztem. A színoldalát log cabin blokk alapján varrtam, majd flízzel és még egy réteg anyaggal "szendvicseltem" és szabad gépi tűzéssel tűztem. Hátulja teljesen sima sárga, a huzat rejtett cipzárral záródik.


I'd like to have more pillows in the flat, but until now nothing motivated me to sew more (for ourselves, because I like to sew pillows and often make them as a gift). Now I found in this blog the party and thought to play, hoping that I can sew pillows for each month. This is my first that lived for a long time as an UFO, but now it's finished.
The top is a simple log cabin block, but I like the colours and after piecing it together I used free motion quilting technique. Hopefully it'll live on our couch.

így készült - avagy edényfülfogó tutorial

Ebben az idei első bejegyzésben mutattam az edényfülfogókat és a megjegyzéseknél ígéretet tettem arra, hogy csinálok egy leírást. Így varrtam még egyet és lépésenként fotóztam, remélem érthető lesz.
 Egy 9 cm oldalhosszúságú/magasságú edényfülfogóhoz a következők szükségesek:
  • külső és bélés anyagból 1-1 db, valamit közbélésből (flíz) 2 db (nekem a vékonyabb volt itthon, a vastagabból elég 1 réteg is) 10x20 cm-es maradék 
  • szövött szalagból vagy bármilyen akasztónak megfelelő madzagból, szalagból egy 11 cm-es darab
A külső és belső anyagdarabokat félbehajtva vasaljuk meg, majd a vasalt él aljától mérjünk még 10-10 cm-eket, ahogy a képen is látszik. Persze körzővel könnyebb lenne, de nem tudom a miénk hol van és így egyszerűbb volt. A pontokat összekötve és az anyagot a másik irányba hajtva a vasalt középvonalnál, az összekötött pontok mentén vágjunk ki egy negyed kört, amit ha kihajtjuk az anyagokat meg is van a 2 félkörünk.
A külső anyagból kivágott félkört fektessük fonák oldalával a 2 flízdarabra és körben cikcakk öltéssel rögzítsük a 2 flíz réteghez. A felesleget a varrás mentén vágjuk le. Nem baj, ha kicsit hullámos lesz a széle, majd összevarrás után nem látszik. A középvonal egyik oldalától pici távolságot hagyva gombostűzzük oda a szalagot, majd szín oldallal befelé összehajtva varrjuk végig az egyenes oldalt.
Fordítsuk színére, majd a bélést is varrjuk össze, de ott hagyjunk középen egy nyílást a kifordításhoz. A bélést összevarrás után ne fordítsuk ki, hanem fonák oldalával kifelé húzzuk rá a külső oldalra, lehetőleg az oldalvarrások egymáson legyenek, de nem fog látszani, úgyhogy, ha máshova kerülnek az sem tragédia.
A külső és bélés szélét összefogva varrjuk egymáshoz a rétegeket, akkor olyan lesz, mint itt  középső képen és ezek után a nyíláson keresztül fordítsuk ki, majd a szín oldalról egészen közel az anyagszélhez varrjuk be a nyílást.
Ha behúzzuk a belsőt a helyére gyakorlatilag készen is vagyunk. Maradhat így is, mint itt a 2 kép közül az elsőn, de én jobban szeretem még így kívülről letűzni a szélét, befejezettebbnek tűnik...nekem.

Készen vagyunk, mehetünk végre főzni ;)

Remélem minden világos és érthető volt, ha nem, kérlek jelezzétek és nézzétek el nekem; ez volt az első leírás, amit készítettem.

tésztafélék

Elég sok tésztafélét eszünk, annál az egyszerű oknál fogva, hogy olcsón elkészíthető és egyszerű. Hogy egészségesebb legyen, rászoktunk és szoktatom a gyerekeket is arra, hogy teljes kiőrlésű lisztet is keverek a tésztába. A héten készült így pizza is, amit eredetileg furcsának gondoltam, de annyira finom lett, hogy még egy adagot kellett sütnöm. Rátétnek meg szeretek rá zöldséget is tenni, ilyen formában legalább megeszik. Volt még itthon kevés gomba is, így az is került rá, és sajt, meg egy egészen kevés szalonna, ízfokozóként.
Azért is jó ez a tésztagyártás, mert miközben keveredik és kel (a kenyérsütő gépet szoktam segítségül hívni, így csak összemérem a hozzávalókat, és már mehetek is, szűk másfél óra múlva készen van a rögtön feldolgozható tészta), van idő foglalkozni a gyerekekkel, utána meg mindössze 10 perc és el is készül...nagyon gyorsan sül. Így hát több legyet ütünk egy csapásra, olyan étel készül, amit mindenki szívesen megeszik és időt is nyerünk.
:: sütés előtt...

:: és után
Ha van kedvetek próbáljátok ki ezt a tésztát (az eredeti receptet írom majd megjegyzésben a változtatásainkat):

Hozzávalók:
400 ml víz
2,5 ek olivaolaj
2,5 tk só
800 g finomliszt
30 g friss élesztő

Megj.: Én ennek a felét csináltam meg elsőre, és utána még egyszer kellett, mert nagyon fogyott. A 400 g finomliszt helyett 250 g finomlisztet és 150 g teljes kiőrlésű lisztet használtam, és adtam még a keverékhez egy egész kevés, mondhatni csipetnyi barna cukrot, hogy az élesztő könnyebben induljon el.

Mindenkinek nagyon szép hétvégét!

málnaszín

az a sapi, amit a kislányomnak kötöttem. Finom, puha, meleg, a lyukacsos minta ellenére is. Készül majd ehhez is egy nyakmelegítő sál, olyan, mint ebben a bejegyzésben. De amíg arra még kicsit várni kell a sapit már birtokba vette és boldogan hordja. Nagy öröm valamit készíteni a kicsinyeinknek és látni milyen szívesen hordják, sőt büszkén mondják el másoknak: "ezt anya csinálta". Örülök, hogy nálunk nem csak a kislányom, hanem a fiaim is ilyenek, ők is nagyon várják, miket kapnak, ami itthon készült, sok szeretettel.  
:: Ravelry - 4 dkg Violini festette fonal- kötőtű 5,5-ös



utazós neszesszer

Kedves barátnőmnek varrtam ezt a viszonylag nagyméretű neszesszert, amibe mindenféle belefér, ha az ember útnak indul. Nem tudtam hogy sikerül majd, mivel a leírásban csak bélés és külső anyag szerepel, azt gondoltam, hátha nem tartja majd meg magát. De mégis. Erősebb külső vásznat kell választani hozzá, aminek van tartása. Belülre mintás anyagot választottam, ami nem csak azért praktikus, mert egyszerűen jó belenézni, hanem az esetleges foltok sem annyira feltűnőek így belül. Remélem örömmel és jól ki tudja majd használni a tulajdonosa.
Készül majd egy majdnem ugyanilyen, mert nekem sincs igazi utazós neszesszerem. Annak a cipzárja lesz csak más színű.

topán és császár

Kislányom barátnőjének kötöttem a nyakmelegítőt és  sapkát Barkáék Mosó Masájának Topán illetve Császár árnyalataiból. Egy-egy 5 dkg-os gombóc elegendő volt, tehát kevesebb, mint 10 dkg fonal fogyott összesen. A kislány, anyukájával választotta a színeket, nekem csak el kellett készíteni. Még nem adtuk oda, mert szerettem volna fotózni és csak ma sikerült. Már készül egy ugyanilyen mintájú sapka, illetve ma este készen is lesz, hogy legyen hasonló a lányoknak, csak az és kicsi lányomé Violini direkt nekünk festett fonalából alakul.
::saját elképzelés és minta - 3,5 dkg Barka Mosó Masa Topán - kötőtű 5,5-ös
:: Ravelry - 4 dkg Barka Mosó Masa Császár - kötőtű 5,5-ös

A színekkel nem tudok mit kezdeni egyik sem a valóságos....nem szereti a gépem a lilákat és rózsaszíneket :(.

a kulacs ruhája

Kapott a kicsi lányom egy rózsaszín hercegnős kulacsot a nagyszüleitől, vagy, hogy pontosabb legyek rögtön kettőt, hogy tudjon adni a kis barátnőjének is :) Én pedig nem akartam csak úgy "csupaszon" adni és gondoltam jól is jön, ha van egy tartó hozzá, amiben vihetjük ide-oda. Ezért varrtam gyorsan két kis tokot, ennek a könyvnek a nyomán, persze a méreteket a  kulacsokhoz igazítva. Csak az egyikről tudtam képet készíteni, mert a másikat sürgősen oda kellett ajándékozni, nagy volt az izgalom :)

kenyér

Szeretem az itthon készült kenyeret. Mióta van kenyérsütő gépünk gyakrabban is sütünk. Sokféle receptet kipróbáltam és most egy újat is, amit már bátran többféle recept elolvasása után az egyik kis változtatásával sütöttem meg, azaz nem én, hanem a gép :) És jól sikerült, a gyerekek meg úgy ették, ahogy még nem láttam őket kenyeret enni. Mintha süti lenne. Tény, hogy finom és kicsi édeskés, gondolom ez a titka. De örülök, mert emellett a hozzáadott zabpehely és teljes kiőrlésű liszt miatt egészséges is.
Bevallom azért, ha nincs még annyi időm se (vagy kedvem, mert az sincs mindig), hogy összemérjem a hozzávalókat, szoktunk előre bekevert zacskós kenyérlisztekből is sütni, amihez csak vizet kell adni. Vannak tényleg nagyon jók. Kedvenceink a sokmagvas, a tökmagos és a rozskenyér.
És akkor a recept a mézes-fahéjas-zabpelyheshez:

Kenyérsütő géphez a következő sorrendben tegyük bele a hozzávalókat:
3 dl langyos víz
2 evőkanál méz
1 evőkanál barna cukor
1 teáskanál só
1 teáskanál (vagy picit kevesebb) fahéj
15 dkg zabpehely
24 dkg kenyérliszt
16 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
1 friss élesztőkocka

Én a sima fehér kenyér programon sütöttem és 1000 g-osra állítottam, de szerintem a 750 g-os program is jó lett volna, nagy különbség úgy sincs.
Ha van kedvetek süssetek Ti is!!!
Ha nem gépben készül, akkor  kevés édesített vízben felfuttathatjuk az élesztőt és utána dagasztjuk össze a többi hozzávalóval.

Mindenkinek nagyon szép hétvégét kívánok!
Ezúton üdvözlöm a régebbi és újabb olvasóimat is, nagyon örülök, hogy itt vagytok! Sajnos mindenkinek külön-külön nincs energiám írni, de aki ír blogot közületek azokhoz biztosan be-benézek majd!

néha kell

hogy az ember magának is készítsem valamit. Így voltam ezzel a "mama-táskával", ami végül nem egészen olyanra sikerült, mint  ahogy a könyvbéli kép alapján gondoltam. Szerintem kicsit mások az adatok, mert amiket többen hasonlóan ebből a könyvből varrtak és fent vannak albumokban, azok hasonlítanak az enyémhez. Sebaj, egyenlőre a kötéseimet tárolom benne, arra szuper, aztán meglátom mi lesz a további sorsa.
Ha pedig találok valami igazán magamnak való anyagot is, akkor a következőt a kép alapján fogom készíteni és az adatokat kevésbé figyelembe venni.

edényfülfogók

készültek még jóval karácsony előtt anyukám kérésére.
8 darabot, azaz 4 párat varrtam ezeket ajándékozta utána ő tovább. Nagyon egyszerű darabok és ezúttal az akasztót is leegyszerűsítettem és sima szövött szalagot varrtam be, nem úgy, mint amikor először készítettem őket, mert akkor saját anyagukból varrtam. De szerintem így is mutatósak lettek, a funkciójukat pedig egészen biztos, hogy tökéletesen betöltik így is.